A kendamáról – A Japán ügyességi játék rövid története

A kendama a 16. században látott napvilágot Japánban és komoly sportnak számít a mai napig is. A Kendama szinteket dan-okban mérik mint a harcművészetben, és a magas szintű játékosok igen elismertek.

Több mint 1000 féle trükk létezik, ami a játék egyszerűségét tekintve igen szép szám!

Hasonló játékok készültek a 16. szá­zadi Franciaországban bilboquet néven, vagy Mexikóban balero néven. Annak ellenére, hogy az ainuk, Japán felté­telezett őslakosai is kifejlesztettek egy hasonló játékszert, a japán kendamát a 18. században Európából bejött bilboquet ihlette.

A japán változat eltér az eredeti koncepciótól. Egy szabványos kendama 5 részből áll, melyet a japán nyelvű ábra is szemléltet:

- a golyó, melyben középen egy körülbelül 2 cm átmérőjű lyuk van (tama)

- a középső pálca, vagy ken, ami kardot jelent (ken)

- a keresztidom (saradou)

- a madzag, ami a golyóhoz és a keresztidomhoz van erősítve (ito)

- egy kis gyöngy, ami a madzagot a golyóhoz erősíti (futome no biizu)

A középső pálca tövénél található kiszélesedő fa rész a kéz lecsúszását gátolja meg, ezért ezt japánul suberidome-nak hívják. A keresztidom két oldalán és a középső pálca alján elhelyezkedő bemélyedéseket nagysá­guk szerint kozara-nak, chuuzara-nak és oozara-nak nevezik. A keresztfa felett található hegyes rész pedig a kensaki.

A méretek eltérők lehetnek, de szabványon belül kell maradjanak, hogy ver­seny kendamának lehessen nevezni őket. A golyó 6 cm átmérőjű és 55–75 g közötti súlyú. Így a kendama összsúlya 115–140 g között mozog. Másik fontos kitétel a madzag hossza. Felnőtteknél minimum 38 cm, fiata­loknál minimum 35 cm kell legyen.

Japánban a kendamának nem csak tradíciója, hanem saját szervezete is van, a JKE, melyet 1975-ben, Fujiwara Issei alapított. Célja a kenda­mák szabványosítása, versenyek lebonyolítása, illetve a profik rangsorolása volt. Az egyesületnek hála, ma már a szabvány kendamák egy hivatalos matricát kap­nak a középméretű tányér és a csúszásgátló közé, ezzel különböztetve meg őket a boltokban kapható olcsó műanyag utánzatoktól. Meglepő módon az utánzatoknak is fontos szerepe van a profik világában. Mivel a nem-szabvány kendamák­kal a trükkök végrehajtása nehezebb nehezebb, mint a JKE-szabvány játékokkal, ezért a profik sokszor utánzatokkal edzik otthon magukat.

Japánban igen fontos a státusz és a besorolás, így a JKE kifejlesztett lel­kes kendamázói számára egy rang­létrát, melyen nyomon lehet követni, ki milyen szinten gyakorolja ezt a mesterséget. Természetesen a rang­létrára való besorolás pénzbe kerül, hisz az egyesületnek is meg kell élnie valamiből. A legtöbb japán harcművé­szetből ismerős rendszert vették ala­pul, a fokozatok a 10 kyuutól 1 kyuuig haladnak, majd a vérprofik 1 dantól 6 danig szerezhetnek további fokozato­kat. Minden szintnek meg vannak a maga követelményei, melyek egyre nehezednek, ráadásul a magasabb szinteknél már az előző szintek manő­vereit zsigerből kell tudni

Forrás:

http://japanfelderito.hu/

http://kendama.org/